Nem csak e körül a könyv körül, de úgy a High Republic is frenetikusan nagy volt a hype és túlcsordult marketing, ezért már elejétől fogva szkeptikusan álltam ehhez az érához. Ha egy adott dologgal kapcsolatban ekkora a lelkesedés, az vagy felejthetetlen alkotás lesz vagy egy keserű szájízt maga után hagyó emlék. Charles Souleban is képtelen voltam bízni, ő is eléggé coinflip tényező volt. Bár a Star Wars képregények terén olyan ő, mint Claudia Gray a könyvek terén, azért ez messziről sem szolgált bizonyítékként, hogy képes lesz összerakni egy épkézláb regényt.
Féltem továbbá attól is, hogy a már jól ismert szereplőkkel akarják népszerűsíteni majd a művet, ergo, Yoda fogja elvinni a hátán az egész történetet. Ennél sokkal több fenntartásom is volt, de ha sorolni kezdeném, sose érnék a végére. Ami azt illeti, már a könyv elején ráébredtem arra, hogy hála az Erőnek, tévedtem. Az író felkelti az olvasó figyelmét már az első pár oldalon és fordulat-fordulatot követ egészen a könyv egyharmadáig. Nincs ideje az embernek fellélegezni sem, mert a kiválóan megírt pofonok folyton felébresztik őt. Sőt, van olyan, hogy *spoiler* az egyik Jedi sorsával kapcsolatban már vársz erre a pofonra, hiszen a feszültség néhány frappánsan megírt soron keresztül készít arra, ami még az Erőhasználók számára is elkerülhetetlen, de végül a tragédia mégsem következik be.
A könyv közepe is tartogat meglepetéseket, de itt inkább a karakterek mélyítésére szán időt az író. A Jedik sokkal „jedibbnek” tűnnek, mint valaha. Az Erő és a fénykard használatuk – és itt nagyon nem a vívásra gondolok – rengeteg innovációt hoz magával, ami azt illeti, az elmúlt évek egyik legjobb újításaiként tekintek ezekre. A Jedik egyedi járművei nagyon ötletesek, a főkancellár Soh karaktere pedig igazán szerethető. Az ő motivációi valóban megalapozottak és jóhiszeműek. A karakterek egytől-egyig élvezhetőek, az átlagemberek is nagy szerepet kapnak a regényben. A limitált intelligenciával rendelkező Kassav és a velejéig romlott Marchion Ro is befogják lopni magukat néhány olvasó szívébe. Az utóbbi karakter, a könyv antagonistája, remekül megírt szereplő, én is szörnyülködtem és bosszankodtam a kegyetlen módszerein és *spoiler* elismerésreméltó, hogy minden szálat végig ő húzogatott. A motivációi szeringem ettől függetlenül igencsak laposak, semmivel sem egetrengetőbbek, mint egy akármilyen más, modern főgonosz tervei. Ez viszont jobban ki lesz bontva a későbbiekben, rengeteg utalás van erre a könyvben.
A mini-Köztársaságként, Jedi bázisként, jelerősítőként és nem utolsó sorban, védelmi fegyverként szolgáló Starlight Beacon ötlete csak megkoronázza az egészet. A könyv utolsó egyharmada és befejezése meglepően jóra sikeredett, pedig a mostani alkotások – nem csak SW témában – pont ezen a szakaszon szoktak elcsúszni. Bár bőven lenne még mit ecsetelnem és a szereplőket is karakterizálhattam volna jobban, de durvább spoilerekbe nem akartam belemenni. Kukacoskosni is tudnék néhány apró hibát illetően, de annak sem látom értelmét most. Mindent egybevetve, szerintem a könyv kötelező darab minden egyes SW rajongó számára.
Értékelés: 9.5/10
Szerző: Dósa Alexander Norbert
Megjegyzések
Megjegyzés küldése