A Cyberpunk 2077 az évtized egyik legnagyobb bukásának bizonyult, túlmarketingelt bugtengerként élt a köztudatban, vállalhatatlan grafikával, ami az előző generációt illeti. Még mindig ilyen rossz a helyzet?
A rövid válasz: egyáltalán nem. De méltatlan volna ennyire tömören ecsetelni egy ilyen kaliberű játékot. Ugyanis a történet alapvetően nem volt rossz, sőt mi több, szerintem bőven megállja a helyét az olyan nagyok között, mint a Sony által jegyzett God of War, Horizon széria vagy éppen a Ghost of Tsushima.
Ha a Cyberpunk 2077-et, a CD Project Red legnagyobb sikeréhez, a The Witcher 3-hoz mérjük, akkor sajnos megállapítható, hogy a vajákos történet sokkal összetettebb, a karakterek természetesebbnek tűnnek és tartalomból is hatványozottan többet kaptunk abban. Azonban a Cyberpunk bőven túltesz a Witcher szérián, ami a dinamikát, a harcrendszert vagy éppen a grafikát illeti. Mert amíg Geralt játékbeli történetének harmadik felvonása 2022 decemberében kapott egy (szerintem) kitűnő ráncfelvarrást, azért még bőven nem egy Cyberpunk szint. A futurisztikus, 2077-es világ ábrázolása valami frenetikusra sikeredett! Nagyon kevés olyan következő generációs cím van, amit ne próbáltam volna és attól eltekintve, hogy a Cyberpunk nem kizárólag next-gen játék, így is bátran kimerem jelenteni: ez a legszebb nyíltvilágú játék a piacon, ami ray-tracinggel rendelkezik.
A karaktermodellek eszméletlenül gyönyörűek, a bőrt szinte tapintani lehet a szemünkkel, bármilyen furcsán is hangzik ez, többször látni a női szereplők karján lévő, rövid, piheszerű szőrzetet. Még az utcán elsétáló NPC-k is nagyon remekül kidolgozottak és nem tapasztaltam, hogy ismétlődnének, ahogyan azt rengeteg videóban láttam a világhálón. A világ pedig... hát szóhoz se jutok. Az épületek részletessége, a rajtuk található textúra, a graffitikkel megspékelt téglafalak mind tanúbizonyságai annak, hogy ez a játék sokkal több is lehetett volna, ha nincsenek a kezdeti nehézségek, botrányok. A világot uraló cégóriások gyárainak kéményeiből felszálló füst, a pocsolyákban tükröződő neonfeliratok, az árnyékok amit szó szerint minden és mindenki vet, ráveszik az embert, hogy csak szuperlatívuszban tudjon beszélni a világ eszméletlen mivoltáról.
A részletesen kidolgozott világ után pedig nem sokkal marad el a történet sem, ami a hozzám hasonlóan laikus, a cyberpunkos életteret nemigen kedvelő embert is magába szippantja pillanatokon belül. Személy szerint én egy olyan srác vagyok, aki könnyen leteszi a kontrollert, de Cyberpunk ezt nem nagyon akarta jóváhagyni. Közel 25 órát öltem bele(!), amikor végre találkoztam Panemmel, az egyik főszereplővel, holott különböző végigjátszásokból tudom, hogy nagyjából a 10. órában már bőven van alkalma az embernek összefutni ezzel az igencsak szemrevaló leányzóval. Nem tehetek róla, de sejtésem szerint legalább egy órát csak a fotómódban töltöttem, de van is mit fényképezni ebben a játékban.
Fordulat-fordulatot követ, a játék alig hagy fellélegezni, rögtön egy másik konfliktussal találod szemben magad. Nekem persze könnyű dolgom volt, hála az égnek csak annyival voltam tisztában, amit még a megjelenése előtt tudni lehetett a játékról, így minden egyes csavar új impulzus volt számomra. Nagy titkot nem mondok el azzal, hogy voltak fontosabb karakterhalálok, hiszen AAA játékról van szó. Bizonyos halálesetek azonban mélyen megérintettek, lehet, hogy én vagyok túlságosan galamblelkű, de kellett némi idő, hogy ismét letudjak ülni a játék elé.
Azonban kritikáról van szó és nem élménybeszámolóról, így muszáj kitérnem a játék hibáira is, mert szerény véleményem szerint bőven akad sajnos ebből is. Persze minden relatív és akármit meglehet védeni és ki is lehet magyarázni. Ettől eltekintve, leginkább a karakterek túlontúl laza stílusa szúrta a szemem. Természetesen nem lenne ez zavaró, ha egy-két szereplőről lenne szó, de ebben a Cyberpunk világban kivétel nélkül mindenki ultramenő, ingathatatlan magabiztossággal rendelkezik. Eltekintve ettől, nagyon szerethetőek és jól kidolgozottak voltak a szereplők, olyannyira, hogy nehéz volt állást foglalni, hogy éppen kinek a küldetésvonalát priorizáljam vagy kinek a pártjára álljak húzós helyzetekben. Be kell ismernem, hogy V sorsa többnyire irreleváns volt. A szinkronhangját sem kedveltem és mivel egy first person játékról van szó, sajnos ez sokat ront a helyzeten. Lehet, hogy azért sem nőtt a szívemhez V, mert a játékos dönti el a nemétől kezdve, a kasztján keresztül igazából mindenét, így nem egy jó alaposan előre megírt szereplőről van szó, mint Kratos, Jin vagy Geralt esetében.
Ami ugyancsak nem nyerte el a tetszésemet, az a menürendszer. Olyannyira kaotikus, hogy az ember igyekszik kerülni azt. Az ételek, italok, gránátok és minden egyéb fogyóeszköz pedig megjelenésén kívül az égvilágon semmiben nem különbözik egymástól, míg a The Witcher 3-ban az ételek és italok nemcsak, hogy indokoltak, de elengedhetetlenek voltak a túléléshez, itt teljesen felesleges volt ezeket behozni. Ruhát annyiszor cserél a játékos a karakteren, ahányszor azt bármelyik 2D-s, Cartoon Networkös rajzfilmben szokott történni. A képességfa is bonyolultabb, mint az integrálás középiskolában, de nem lehetetlen megszokni, én egyszerű emberként a Reflexeket húztam maxra a képességpontokkal. De ezek, amiket leírtam amúgysem az első végigjátszásnál szoktak fontossá és nyilvánvalóvá válni, ahogyan az volt más játékoknál sem volt így.
A Cyberpunk 2077 nagyon kevés elemében hasonlít a The Witcher 3-ra és ez jól áll neki. Félő volt, hogy újrahasznosítanak majd ezt-azt a sikerjátékból, azonban ez nem történt meg. Azonban a térkép, a gyorsutazás fix pontjai és az hogy a karakterünk hiába emberfeletti lény, mégis nehezére esik másfél méternél magasabbra mászni, ezek mind megmaradtak a régiek. A feleletválasztás is megmaradt, de sajnos egy kisajtoltabb formában: ritkán volt súlya a döntésünknek, főleg a játék első felében. Ahogyan Roach nem hallgatott Geraltra anno, úgy nem fog semmilyen jármű V-re.
És ha már a járműveknél tartunk...Szépek a futurisztikus izomautók belülről, de first person mode-ban vezetni felér egy agyérgörccsel. A motor pedig beszorul mindenhová, háromszor kellett újratöltenem régebbi mentésekből, hogy kiszabaduljak, mert hiábavaló volt az adott gomb nyomkodása, én bizony a nyeregben maradtam. Ezenkívül is voltak bugok a játékban, a megölt ellenfeleket még perceken át rángatta az ideg haláluk után, de volt eset, amikor testük nagy része eltűnt és csak a megmaradt comb volt az, ami csapkodott jobbra-balra. Ez utóbbi inkább vicces volt, minthogy a végigjátszás rovására menjen.
Napestig lehetne még beszélni erről a játékról, de minden még egy blogbejegyzésbe sem fér bele. Mindent egybevetve, a Cyberpunk 2077 egy közelről sem tökéletes mű, de minden hibája ellenére is igyekszik. Ez az igyekezet bőven érződik a fordulatos történetnél, a képi és hangi világ által kreált atmoszféránál, a karaktereknél és a harcrendszernél egyaránt (ami talán az egyik legélvezetesebb egyjátékos lövölde volt valaha). Igazából mindenkinek ajánlom ezt a játékot, akár szereti az ember ezt a stílust, akár nem, egyszer az életben ezt is ki kell próbálni.
Értékelés:8/10
Tesztplatform: Playstation 5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése